2014. szept. 5.

Béci csendje


Reggelente a gép mellett ébredezek. Ma is. Önkéntelenül balra nézek, a földre, ahol az utóbbi időben pihent nappal, ha gépeztem, s aludt éjjel Bécikém. De nincs ott, csak az üresség. A reggelihez is hiába várom a legkajásabb, - lassan két éve - mégis csont-sovány macsekom. Belém hasít, milyen eszméletlen méretű az az űr, amit maga után hagyott. Több cicám is van, mégis, mintha mind kámforrá váltak volna. Hiába imádom mindet, most valahogy nem "töltik be" a "teret". Fülelek, de nincs dorombolás.
Béci hallgat. Pedig nekem örökké dorombolt. Még akkor is, ha orvosnál voltunk, ha beteg volt, ha csak annyit mondtam neki:
- Béci! Hm?
A mennyben csend van. Még nem törte meg ezt a csendet. Talán majd, ha találkozunk.

Nincsenek megjegyzések: