2014. szept. 5.

Tappancsok csendje



Tegnap hajnal óta Detti és a cicák szokatlanul visszafogottak. Nincs rohangálás, bújócskázás, nyávogás a kajáért. Esznek, nézelődnek az erkélyen és alszanak.
Túlzásnak tűnne, ha azt mondanám, érzik, hogy baj van, hogy valami szokatlan dolog történt. Még inkább túlzás lenne azt állítani, hogy felfogták Béci hiányát.
Mégis... Mica tegnap délelőtt odament Bélához, és megszagolta. Ácsogott tétován, majd bejött az erkélyről a lakásba. Lefeküdni.
Én rosszul voltam, így lepihentem egy kicsit. Mica  azonnal, és nagyon óvatosan elhelyezkedett szokásától eltérően, kivételesen a lábamnál. (Máskor csak akkor jött hozzám, ha hanyatt feküdtem. Olyankor a hasamon helyezkedett el.)
Olyan volt, mintha érezte volna, hogy bánatom van, s vigasztalásra, kedvességre szorulok.
Szerintem így is volt. Ő már megtapasztalta.  2003-ban elveszítette a legjobb barátját, Fricikét. Két hónapig élvezhették egymás társaságát. Annyi időt adtak az égiek Fricikének.
Annyira imádták egymást, hogy Frici halála után kis híján Mici majdnem belepusztult. Egy hónap kellett, hogy felépüljön, mert nem evett. (Fecskendővel etettük az akkor már két éves Micót.)
Még évek múltával is naponta! odament a heverőhöz, ami mögé bújt Fricike a halála előtt, és nekem minden nap meg kellett mutatnom Micónak, hogy már nincs ott az ő kis barátja.
Szívhasogató volt.

Nincsenek megjegyzések: