2014. ápr. 3.

Holtomiglan...(átsimítva...)

(régebbi versem átsimítva...)


Én oktalan beloptalak, s most itt dobogsz
e szűk keretben, míg kezemben kihűl a hely,
tenyered melege útra kel..

Az égben köttetett, mi lent vált valóra,
s az óra azóta ketyeg. Az érben még lüktet 
a szerelem, a sokadik kikelet rendre ébreszt 
világot, terem rolók mögött újabb álmot.

Csak az ősz ne jönne. Akkor nem mennénk ölre,
sem szavakkal nem szúrnánk agyon a napot, de
a papot áldanánk aki a paplakban adott össze, 
hogy állapodjunk meg örökre.

Nem gördítettem akadályt eléd, talán csak 
fátylamat, ami mínusz tizenötben lett hirtelen-
kemény. Elég csapás volt az nekünk, ám 
hétévente mégis minden esküt feloldva újra 
megerősíttetnék. S, ha szépkorban már
meglepőbb lenne egy eskü, mint a halál, 
az a pár év lehetne hetedhét országra szóló
újabb talány.


2012.03.19.-04.18.-2014.04.03.

Zsefy Zsanett


Nincsenek megjegyzések: