(régebbi versem átsimítva...)
Én oktalan beloptalak, s most itt dobogsz
e szűk keretben, míg kezemben kihűl a hely,
tenyered melege útra kel..
Az égben köttetett, mi lent vált valóra,
s az óra azóta ketyeg. Az érben még lüktet
a szerelem, a sokadik kikelet rendre ébreszt
világot, terem rolók mögött újabb álmot.
Csak az ősz ne jönne. Akkor nem mennénk ölre,
sem szavakkal nem szúrnánk agyon a napot, de
a papot áldanánk aki a paplakban adott össze,
hogy állapodjunk meg örökre.
Nem gördítettem akadályt eléd, talán csak
fátylamat, ami mínusz tizenötben lett hirtelen-
kemény. Elég csapás volt az nekünk, ám
hétévente mégis minden esküt feloldva újra
megerősíttetnék. S, ha szépkorban már
meglepőbb lenne egy eskü, mint a halál,
az a pár év lehetne hetedhét országra szóló
újabb talány.
2012.03.19.-04.18.-2014.04.03.
Zsefy Zsanett
Oldalak
- Főoldal
- SEHOLSINCS Világ - korábbi blogom
- VERSEIM - 1.
- VERSEIM - 2.
- VERSEIM - 3.
- VERSEIM - 4.
- Verseim - 5. és egyebek
- Prózák és szösszenetek
- Fotók rólunk
- NETKÖTETEM
- VIDEÓIM - 1. és megzenésített/hangos verseim
- VIDEÓIM - 2
- EZ IS, AZ IS
- ...mintha bemutatkoznék...
- Publikációk-pályázatok
- LINKOLDAL
- Receptjeim
- Dalszövegek
- Verseimhez csatolt zenék linkjei
- FOTÓK-MI
- FOTÓK - TAPPANCSOK
- Utcánk mostani és korábbi árvái
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése