2013. márc. 22.

Csendes összedobbanásban

Igazfalva - ahonnan Édesanyám származik - református temploma


Magyar vagyok, de erdélyi őssel,
ott született anyám éppen ősszel.
Alig tizenkilenc mikor átjött
a nyomorból, itt is alig volt több.
Segítette magyar, sváb s az égből
édese is, aki óvta régről.
Úgy vezették, hogyha néha fájna
ne érezzen hiányt, s amíg lába
vitte messze, s kereste új helyét,
akadt szülő, testvér, hogy megvédjék.
Míg felnőttem Erdélyt nem is láttam,
látatlan is tiszteltem a tájat.
Mikor végre elvetődtem arra,
mi anyám-szíve fájdító darabja,
nem kevertük pirosat a zölddel,
kártyán sehol sem játszottunk földdel.
Zászlók színét a tájban kerestük,
jövőt együtt a szívekben lestünk.
Megosztottuk könnyeink, s örömmel
összenőttünk közös anyafölddel.
Eltemettem apám, anyám, s túlnan
megszakadt már valami a múltban.
Amit kaptam, hoztam, viszem másnak,
szó nélkül is összedobbanással.


 2013.03.22.
ZsefyZs. 

Igazfalváról 47-ben két bátyjával és Édesapjával jött át Édesanyám, Barabás Anna.  Édesanyját már kisgyermekkorában elveszítette. Két lánytestvére Romániában maradt...

2 megjegyzés:

Zsefy Zsanett - Bakkné Szentesi Csilla írta...

A Dokkra édesanyám nevén töltöttem fel.

Zsefy Zsanett - Bakkné Szentesi Csilla írta...

Csendes összedobbanásban

Magyar vagyok, de erdélyi őssel,
ott született Anyám éppen ősszel.
Alig tizenkilenc mikor átjött
a nyomorból, itt is alig volt több.
Segítette magyar, sváb s az égből
valaki más, aki óvta régről.
Úgy vezették, hogyha néha fájna
ne érezzen hiányt, s amíg lába
vitte messze, s kereste új helyét,
akadt szülő, testvér, hogy megvédjék.

Míg felnőttem Erdélyt nem is láttam,
látatlan is tiszteltem a tájat.
Mikor végre elvetődtem arra,
mi anyaszívnek fájdító darabja,
nem kevertük pirosat a zölddel,
kártyán sehol sem játszottunk földdel.
Zászlók színét a tájban kerestük,
jövőt együtt a szívekben lestünk.
Megosztottuk könnyeink, s örömmel
összenőttünk közös anyafölddel.

Eltemettem Apám, Anyám, s túlnan
megszakadt már valami a múltban.
Amit kaptam, hoztam, viszem másnak,
szó nélkül is összedobbanással.

Facebookon:
Csilla Szentesi Bakkné
2014. április 5., 8:20 ·