Ez a versem régebbi keletű, de valahogy eleddig alig-alig bukkant elő. Most is talán csak azért, mert a port - ami eddig takarta - lefújta róla a viharos erejű szél.... :)
Megfürdött a szél a tarka rétben,
napsugárból font gyékényre pihent,
fák lombjából kócolt piciny kontyot,
feje búbján szivárvány libbent.
Aranyeső lett a koszorúja,
de víztükrében csak azt látta meg,
milyen pőre, színtelen a teste,
nem adott rá ruhát senki sem.
Nád fésülte parttól lopott réklit,
- ott feledte tegnap egy kislány -
kalászokból szőtte a szoknyáját,
liliomból fodrot hintett rá.
Bogárfényből pille-fátylat horgolt,
földig érőt, smaragd zöldeset,
táncra perdült vele a szép este,
s forgott végig a völgyek felett.
Az éjszakában elnyúló kacagás
állta útját, s valami bagoly
azt huhogta: ilyen olcsó rongyban
nem lehet a szél felette úr.
Bánatos lett, s levetette nyomban
mindenét, mi éppen rajta volt,
szégyenkezve a futóhomokkal
meztelenül messze bujdokolt.
Azóta sincs ruhája szegénynek,
néha itt-ott felkap valamit,
körbenézi, rázza, majd ledobja,
s fájdalmában egyre csak süvít.
2010.05.26. -2011.02.10. Zsefy Zsanett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése