Veresemet előadja: Kováts Péter - Skorpio
Kint már varjak kárognak a város felett
és a csendfüggönyt tépik éhesen:
a rongyidő szakadt széleibe hámlott,
öröknek hitt szerelmes perceket.
A képzelet véges pillanatokat temet.
Pedig milyen jó lenne még simulni arctalan.
Felfedni drága kincseit a rögös útnak,
csokorba csenni a mélybordó szirmokat,
könnytelen gyöngyeit fűzni reménynek,
kagylóba zárni őszülő ábrándokat,
őrizni szürkülő fényben is, a jövőnek,
ahogy álmot morzsol a szél,
míg a lelked sír dallamtalan.
Virágok kelyhében egykor hogy' dongtak a méhek.
De jött a hideg szelek őszenyészete.
Ölébe vonta a feledés bús fejét a múltnak,
és azóta cirógatja szótlan, csendesen.
Én most lelkembe öltöztetnélek,
hogy ne fázzanak azok a pőre szavak!
Éljenek tovább bennem, ahogy mesélnek,
melengessenek, mint szívedben
emlék színezte anyaföld magányodat.
és a csendfüggönyt tépik éhesen:
a rongyidő szakadt széleibe hámlott,
öröknek hitt szerelmes perceket.
A képzelet véges pillanatokat temet.
Pedig milyen jó lenne még simulni arctalan.
Felfedni drága kincseit a rögös útnak,
csokorba csenni a mélybordó szirmokat,
könnytelen gyöngyeit fűzni reménynek,
kagylóba zárni őszülő ábrándokat,
őrizni szürkülő fényben is, a jövőnek,
ahogy álmot morzsol a szél,
míg a lelked sír dallamtalan.
Virágok kelyhében egykor hogy' dongtak a méhek.
De jött a hideg szelek őszenyészete.
Ölébe vonta a feledés bús fejét a múltnak,
és azóta cirógatja szótlan, csendesen.
Én most lelkembe öltöztetnélek,
hogy ne fázzanak azok a pőre szavak!
Éljenek tovább bennem, ahogy mesélnek,
melengessenek, mint szívedben
emlék színezte anyaföld magányodat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése